Boroskrakkói református templom

     Az Érchegység Aranyosmelléki hegysorához tartozó Torockó-hegység DK-i oldalában, az ott húzódó Hegyalja dombvidéken, a Krakkói-patak mellett fekszik Boroskrakkó (Cricău) falu. Erődített temploma igen szép középkori műemlék.

    A helység 1206-ban és 1238-ban Karako, 1291-ben Krakow, 1334-ben Crakow néven jelentkezik az oklevelekben. Egyházáról az első adat 1309-ből ismeretes, amikor Mauritius plébánosát tanúnak idézik a székeskáptalan és egyes szász papok perében. A templom azonban sokkal régebbi, XII. századi, mert II. Endre 1206-ból való oklevelében megerősíti a boroskrakkói (“Karako”) vendégek (hospites) elődeiktől kapott privilégiumait, akik tehát már a XII. században itt vannak. A Rajnán túlról katolikus múlttal idejött bevándorlóknak pedig nyilván első dolguk volt, hogy maguknak templomot építsenek. 1332-1335 között Pál, 1345-ben György, 1382-ben Péter a plébános. 1401-ben az elhunyt Cseh János utódjául Enyedi Jánost rendeli plébánosnak IX. Bonifác pápa. 1420-ban Tamás, 1460-ban János, 1463-ban pedig Péter a plébános. 1500-ban az a Valentinus a plébánosa, aki később Páduában tanult.

    A középkori tiszta katolikus falu a reformáció idején református lett, a templommal együtt. A XVIII. században még református anyaegyház, de a múlt század végén már csak filia, és a második világháború után az utolsó reformátust is eltemették. Sajnos, mára a magyarság szinte teljesen kihalt, az 1980-as évek végén a szomszédos Magyarigen község református lelkésze járt át családostól minden második vasárnap istentiszteletet tartani. A templom egykor háromhajós román kori bazilikának épült. Román stílusú nyugati bejárata a XIII. század elejéről származik, padlóját római téglák borítják. A torony nyugati falán egykori körablakok nyomai látszanak. A szentély román kori boltozatának helyébe a XV. században gótikus boltozat került. A hajó déli falán falfestmény-töredékek maradtak fenn egymás fölötti rétegekben. Közülük “Az utolsó vacsora” töredéke olaszos eredetre vall. A torony ikerablakai melletti 1572-es dátum egy renoválás emlékét jelzi. A második világháború után, mint értékes műemléket restaurálták.

    A templomot a középkor végén tornyokkal erősített magas védőfallal erősítették meg. E várfal napjainkban 1-3 m magasan áll, itt-ott lőrések maradványa látható rajta. Három védőtornya közül a Ny-i oldalon álló tornyot a kerítőfalat is felhasználó lakóházba építették be, a D-i toronynak mindössze méternyi magas fala maradt ránk, az ÉK-i kaputoronynak pedig – a nyugati oldalát kivételéve – csupán alapfalai figyelhetők meg.

    Források: Léstyán Ferenc: Megszentelt kövek. A középkori erdélyi püspökség templomai. Gyulafehérvár. 2000. II. Csorba Csaba – Marosi Endre – Firon András: Vártúrák Kalauza III. Bp. 1983. 580.