Főoldal
 
Aktuális
 
Elnémult harangok
 
Végváraink
 
E.M.I.
 
Hírek, események
Hírek, események : Váradlesen a partiumi EMI szórványért szakcsoport

Váradlesen a partiumi EMI szórványért szakcsoport

 Február 20-án újból kilátogattunk Váradlesre, és a jelenlevő gyerekeknek egy farsangi foglalkozást tartottunk.

Bemutattuk a farsangot és a farsanggal kapcsolatos hagyományokat, álarcot készítettünk, farsangi verset és éneket tanultunk, valamint közösen játszottunk különböző szókincs- és beszédfejlesztő játékokat.




    A foglalkozáson 10 gyerek vett részt, melyek többsége vegyes házzaságból származó gyerek, ezért néhányuknak a magyar beszéd is nehezére esik. Éppen ezért arra törekszünk, hogy minél több magyar éneket, mesét és verset tanítsunk meg nekik, hogy a magyar irodalmat és nyelvet teljes mértékben  elsajátítsák és magukénak érezzék.

     A következő foglalkozás március 7-én kerül megszervezésre, melynek a témája a nők napja és március 15-e lesz. A foglalkozások ezentúl kéthetente vasárnaponként istentisztelet után lesznek megtartva a református templomban, ahol lehetőségünk nyílik majd a szülőkkel és nagyszülőkkel való elbeszélgetésre is.

    Továbbá szóba került egy puhatolózó, felmérő látogatás Sályiba is, hogy az ottani magyar gyerekeket is bevonhassuk a tevékenységeinkbe (egyik településen sincs semmilyen magyar intézmény, leszámítva az egyházakat).

    Mint megtudtuk, Váradlesen a magyar iskolát az 1960-as években zárták be, még az épületét is lerombolták, csakúgy, mint a református parókia épületét és a magyar  temetőt is, amiből csupán egyetlen XIX. századi sírkő maradt meg. Innen kell mindent újból felépítenünk.

Még nincs hozzászólás.
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

 

Megszámláltattál.

És hijjával találtattál?

Bánffy Miklós nyomán

kitkat
 
Kérdés
.
Hogyan látod megvalósíthatónak a beolvadás folyamatának lassítását?

Az országos és helyi közintézményekben egyaránt jelenjen meg a magyar képviselet
Oktatási-szociális-hitéleti tevékenységek megszervezése
Ifjúsági programok támogatása, közösségi ház építése, nemzeti-kulturális hagyományok bemutatása
Szórvány kérdéssel foglalkozó civil szervezetek és a történelmi egyházak összefogása
Közösségi-szervezeti hálózatok létrehozása
A szórványban végzett munka alapja ne a közösség lélekszámához, hanem a feladat minőségéhez igazodjo
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!