Főoldal
 
Aktuális
 
Elnémult harangok
 
Végváraink
 
E.M.I.
 
Hírek, események
Hírek, események : Szórványtábor Székelyföld szívében

Szórványtábor Székelyföld szívében

Isten kegyelméből idén is megrendezésre került július 15 és 20-a között, a Hunyad Megyei Ifjúsági Keresztyén Egyesület szervezésében, az VI. HIKE tábor. A tábor helyszíne idén, a Sepsiszentgyörgytől 5 kilométerre található árkosi  Európai Tanulmányi Központ volt. Az tavalyi évhez hasonlóan idén is nem csak Hunyad megyéből érkeztek fiatalok, hanem Sepsiszentgyörgyről, a Református Vártemplomból.  Mintegy 30 gyermek vett részt a táborban. Tavaly a Hunyad megyeiek voltak a házigazdák, idén pedig a Sepsiszentgyörgyiek.

Kellemes és egyben ösztönző volt, hogy idén többen támogatták a tábor létrejöttét. Külön köszönetet szeretnénk mondani Hunyad Megyei Tanácsának, Kovászna Megye Tanácsának, a Nemzeti Civil Alapprogramnak, és az Erdélyi Magyar Ifjak Szórványért szakcsoportjának.


A tábor témája az emberi értékek, illetve a keresztyén értékek a mai világban. Hogyan jutunk el oda, hogy különbséget tudjunk tenni értékek és értéktelen dolgok között? Melyek azok a támpontok amelyekre támaszkodva felállíthatunk egy értékrendet? Elégséges-e csupán rendelkezni értékrenddel vagy azt gyakorolni is kell? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre kerestük a választ a fiatalokkal a csoportos beszélgetéseken. Persze mindemellett elmaradhatatlan volt az éneklés, a reggeli torna és áhitat, és a csoportos sport tevékenységek.

Számos program gazdagította a tábort, például egyik délután négy barantacsoport látogatott el a táborba, hogy tartson egy rövid bemutatót őseink harctechnikáiból. A bemutatót követően kipróbálhatták a különböző eszközöket, és az ügyesebbek néhány mozdulatot is elsajátíthattak. A kedvenc eszköz természetesen az ostor volt. Következő nap az Árkosi lovardában a fiatalokat lovagolni tanították. Kirándulások is gazdagították a tábori programot. Utolsó nap Mohosláb-Szent Anna tó volt az úti cél, ahol az Úrnak hála fürödni is tudtunk.

A szórakoztató programokon kívül a lelki és a szellemi táplálék sem hiányozhatott. Dr Péter Sándor sepsiszentgyörgyi tanár és kutató a helységnevek eredetéről tartott előadást, egy másik délután pedig Kádár Gyula történész Erdély fogalma, Székelyföld címere címmel tartott előadást. Vasárnap ellátogattunk az Árkosi Református templomba ahol énekes szolgálatot tettünk. Az Istentiszteletet követően ellátogattunk az Árkosi Unitárius Vártemplomba, ahol a tiszteletes röviden bemutatta a falu és a templom történetét.

Ahogyan a tavalyi tábor az idei is egy nagyon fontos kérdést boncolgatott. Egyre többet halljuk és az a szomorú, hogy érezzük is, hogy mai világunkban az emberi és a keresztyén értékek a háttérbe szorulnak, és helyette az egyén kerül a központba. A legfontosabb alapköve életünknek az értékrend, amire építhetjük életünket. Az Isteni értékek sajnos ma már nem divatosak. Nem "menő" keresztyénnek lenni és hitünket gyakorolni. Az-az ember aki ebben az értékrendszer nélküli világban Isteni és emberi értékek nélkül éli életét, könnyen környezete zsarnokává válhat. Próbáljuk meg megőrizni és ápolni kulturális és szellemi értékeinket úgy, hogy azokat átadjuk a jövő generációinak, hogy ők is teljes emberként, magyar szellemi és keresztyén erkölcsi értékek szerint éljék életüket.

Idén ismét bebizonyosodott, hogy nagy szükség van ezekre a táborokra nem csak a szórványból érkező fiataloknak hanem a tömb magyar közösségben élőknek is. Két egészen különböző világ találkozik minden évben a tábor alkalmával, viszont egy dolog biztosan összeköti a két helyszínről érkezőket, a keresztyén értékek.

Még nincs hozzászólás.
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

 

Megszámláltattál.

És hijjával találtattál?

Bánffy Miklós nyomán

kitkat
 
Kérdés
.
Hogyan látod megvalósíthatónak a beolvadás folyamatának lassítását?

Az országos és helyi közintézményekben egyaránt jelenjen meg a magyar képviselet
Oktatási-szociális-hitéleti tevékenységek megszervezése
Ifjúsági programok támogatása, közösségi ház építése, nemzeti-kulturális hagyományok bemutatása
Szórvány kérdéssel foglalkozó civil szervezetek és a történelmi egyházak összefogása
Közösségi-szervezeti hálózatok létrehozása
A szórványban végzett munka alapja ne a közösség lélekszámához, hanem a feladat minőségéhez igazodjo
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!