Április 9-én, 10-en elindultunk jól ismert utunkra. Első megállónk a boroskrakkói Tibori Magda, az utolsó magyar háza volt, aki piros tojással kínált bennünket.
Nagyon örült annak, hogy viszontlátott bennünket. Egy rövidke beszélgetés után a férje kinyitotta nekünk a templom ajtaját, és a többi fiatal, aki eddig nem látta, most elcsodálkozhatott azon, hogy miként juthat egy templom ilyen sorsra. A templom egykor háromhajós román kori bazilikának épült. Román stílusú nyugati bejárata a XIII. század elejéről származik, padlóját római téglák borítják. A torony nyugati falán egykori körablakok nyomai látszanak. A szentély román kori boltozatának helyébe a XV. században gótikus boltozat került. A hajó déli falán falfestmény-töredékek maradtak fenn egymás fölötti rétegekben. Közülük “Az utolsó vacsora” töredéke olaszos eredetre vall. És most 2 pad, egy keresztelő medence és néhány kő hirdeti a gyönyörű temlpom maradványait.
A következő állomás a magyarigeni lelkipásztor otthona volt. A templom megtekintése után, melynek a XVIII. században neves papja Bod Péter volt,a két barokk kőkoporsó közé helyezett sírját néztük megtemplomkertben. A katolikus templom udvarán az obeliszket is megtekintettük, amelyet az 1848-as vérengzések által elhunyt 187 honvédnek építettek.
Útban Zalatna fele a preszákai emlékműnél álltunk meg, melyet ugyancsak az 1848-as mészárlás áldozatainak emeltetett Lukács Béla, politikus, országgyűlési képviselő, államtitkár, kereskedelmi és közlekedési miniszter, aki soha nem felejtette el családja tragédiáját, valamint a 600 meggyilkolt magyar emlékét.
Zalatna Magyarország két volt miniszterének születési helye, itt született Lukács Béla, kereskedelemügyi miniszter 1847-ben és Lukács László pénzügyminiszter 1850-ben. Lukács Béla sokat tett Zalatnáért: a Gyulafehérvár-Zalatna vasútvonal építésével a várost bekapcsolta a vasúthálózatba, megépíttette az almási utat, létrehozta a kőfaragó ipariskolát. Zalatnán 1896-ban emeltek emlékművet, amelyet az út javításakor 1995-ben ledöntöttek. Most újra látható restaurálva a református templom mellett.