Verbuválás egykor és most
Karácsonyi István 2011.03.18. 09:48
Az előző években is megemlékeztünk az 1848-as forradalomól és szabadságharcról kisebb közösségeinkben: a családban, templomban, iskoláinkban. Idén, március 12-én, szombaton, ünnepeltük a forradalom és szabadságharc163. évfordolóját. Felemelő érzés volt, hogy ez évben a zsúfolásig telt Balázsfalvi Kultúrotthonban együtt ünnepelhetett a kistérség magyarsága.
A Szülőföldünkért Egyesület és a házigazdák nevében Karácsonyi István köszöntötte a jelenlevőket, kiemelve, hogy összefogással megtarthatjuk nemzetiségünket, kiharcolhatjuk mindazt, ami jó közösségeinknek, megtarthatjuk és átadhatjuk utódainknak a szüleinktől örökölt hitet, nyelvet és kultúrát és így nem fogjuk elveszíteni iskoláinkat, templomainkban pedig még nagyon hosszú ideig fogjuk hallani Isten Igéjét magyarul.
Gudor Botond, a Bod Péter Alapítvány elnöke, elmondta, hogy 1848 márciusában még együtt ünnepeltek a román és a magyar emberek (pl. a nagyenyedi templomban). Ezután rátért sorskérdésünkre, a magyar iskola fontosságára. Azért kell családról és iskoláról beszélnünk itt ma, mert csak így ünnepelhetnek útódaink száz év múlva is ezeken a helyszíneken.
Szőcs Ildikó, a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium igazgatója kiemelte: nem szabad megtagadni az örökséget, hanem tovább kell fejlesztenünk azt, és úgy kell a jelent építeni, hogy közben a jövőt is formáljuk.
Gál László, a Római Katolikus Gróf Majláth Gusztáv Károly Teológiai Líceum igazgatója elmondta, hogy a gyulafehérvári magyar iskola évről-évre erősödik, létszámban is gyarapszik (jelenleg 200 diákja van), és egyre nagyobb szerepet tölt be a magyar identitástudat erősítésében.
Vetési László előadásában példákkal illusztrálta, miért is történnek téves iskolaválasztások a magyar szülők körében. A többségi befogadó iskola és közösség már többé nem engedi el a magyar fiatalt, aki innen választ felsőbb iskolákat, baráti kört, később élettársat, elhanyagolja anyanyelvét, gyermekeit ugyanabba az iskolába irányítja, ahová ő is járt. Mindez gyakran onnan indul, hogy a szomszédasszony, vagy a nagybácsi tanácsa a döntő. A „csak román iskolában érvényesülhet” hamis érve helyett józan ésszel kéne gondolkodni azon, mi is a gyermek valódi érdeke.
Az előadásokat a helybéli magyar gyerekek alkalomhoz illő szavalata és hegedűjátéka, valamint Boros Erzsébet népdalénekes fellépése követte.
Ezután a dicsőszentmártoni Kökényes Néptáncegyüttes március 15. tiszteletére összeállított tematikus táncjátékában gyönyörködhetett a nagyérdemű, mely a Verbuválás, csatamező, szabadság…címet viselte.
A vastaps befejeztével a jelenlevők nemzeti imánk eléneklése által kérték Isten áldását népünkre, nemzetünkre.
Ünnep és érzékeny problémáink felidézése volt ez a nap, egyben a szórványösszefogás egyik szép pillanata.
A rendezvény támogatói a Fabó Imre Alapítvány, Szülőföldünkért Egyesület, Szülőföld Alap és Bod Péter Alapítvány volt, szervezői pedig az Erdélyi Magyar Ifjak Egyesületének szórvány szakcsoportja, Szülőföldünkért Egyesület, Bod Péter Alapítvány és a környékbeli történelmi magyar egyházak képviselői.
Március 15-én délután 6 órakor koszorúztuk meg a Szabagságmezőn lévő Petőfi szobrot. A koszorúzási ünnepség Kémenes Lóránt türi plébános köszöntő szavaival kezdődőtt, amit Makkai Dénes magyarpéterfalvi református lelkipásztor ünnepi beszéde és Karácsonyi Tímea, negyedik osztályos tanuló, szavalata követett.
A jelenlevők (kb. 60 személy) Lóri atya gitárjának kíséretében énekelték „A költő visszatér” és a „Nemzeti dal” örökszép dallamait.
A „Kossuth Lajos azt izente” című forradalmi dal éneklése közben, a türi római katolikus, a magyarpéterfalvi református egyház és a balázsfalvi Szülőföldünkért Egyesület képviselői a kegyelet virágait helyezték a Petőfi szobor talapzatára. A rendezvény a Himnusz és a Szózat eléneklésével ért véget.
Rendezvényünkről az Erdélyi Magyar Televízió és a Kossuth Rádió tudósított. Az Erdélyi Magyar Televízió és a Kossuth Rádió által közvetített anyag az alábbi linkeken érhető el: http://www.erdely.tv/hirek/tortenelmi-pillanat
http://erdely.ma/hatranyban.php?id=87594&cim=a_magyar_osztalyok_fennmaradasaert_a_szuloket_kell_meggyozni_audio
Karácsonyi István
Szülőföldünkért Egyesület
|